Utánpótlás: Remekelt az U17 és az U20 is
Ezen a hétvégén a vasárnapra összpontosultak figyelmeink utánpótlásunkat illetően. Az U15 előtt igen nehéz feladat várt, mert az egyik favorit Dunakeszi ellen mérkőztek meg, és nem is sikerült borítani a papírformát Kavalecz Márk csapatának. Az U17 (képünkön) és az U20 viszont kettős győzelmet aratott. A Póta legénység mindkét veszprémi utánpótlás csapatot legyőzte, a kettő közül inkább a kisebbeké volt a meglepetés, a Szilágyi DSE ugyanis veretlenül érkezett hozzánk.
Nézzük időrendben:
U15: Előzetesen sem mi számítottunk a mérkőzés esélyesének, hiszen a Dunakeszi évek óta együtt játszik, összeszokott csapat, de a gondjainkat tovább nehezítette, hogy Baráth Olivér a második percben megsérült - pedig első alkalommal szerepelhetett idén futsal meccsen (videó), de inkább az volt bosszantó, hogy az ellene elkövetett szabálytalanság felett ráadásul szemet húnyt a játékvezető. Múlt héten U17-ben szenvedtünk súlyos sérülést, most pedig U15-ben bár reméljük ez nem lesz súlyos, de jó lenne ha a játékvezetők jobban védenék a gyerekeket ezektől a belépőktől. Az első félidőben még jól tartották magukat srácaink, igaz kellettek ehhez Szabó Demeter remek védései is. A második félidőben sokkal több gólszerzési lehetősége nyílt a mieinknek is, de ez magával hordozta azt a veszélyt is, hogy kinyíltunk és bár a szépítés még összejött 3-0-nál Szécsi Roderik révén, a folytatásban több jó kontrát vezetve sima Dunakeszi győzelem született. Látva a csoport erőviszonyait, ennek ellenére a dobogó elérhető lehet Kavalecz Márk csapatának, hiszen eddig 3 forduló alatt a két legerősebb ellenféllel már találkoztak.
U15, Budapest, A csoport
Dunakeszi VS - Újpest FC-220Volt 9-1 (3-0)
Vasas csarnok, 50 néző.
Újpest: Szabó - Katona, Baráth, Lehel, Szécsi; cs: Hajzsel (k), Bádonyi, Géczy, Neumann, Simonfi, Farkas, Szilva M.
Edző: Kavalecz Márk
Gólszerzőnk: Szécsi Roderik
Jegyzőkönyv
U17: Bár még csak a negyedik fordulót rendezték, és szinte mindenkinek van már egy elmaradt meccse - kivéve a mieinket - a Veszprém utánpótlását képező Szilágyi DSE veretlenül érkezett hozzánk. Vezetést szerzett ugyanis a piros-fehér alakulat, de viszonylag hamar sikerült megfordítani a meccset Szieber Martin két és az sérülése óta először játszó Hegedűs Zsolt révén. A második félidő elején egy gyors rövidzárlak után 1 perc alatt egyenlített a vendég csapat. Néhány perc után magunkhoz tértünk és egy közeli Szieber lövés révén ismét mi vezettünk, majd Gyarmati remek kapuskidobása után Hegedűs akrobatikus mozdulattal már kettőre növelte az előnyt. Bár a 35. percben még egy gólra felzárkózott a vendég csapat, a végén már nem született újabb találat, így ismét egy izgalmas meccsen nyert az U17-es Póta legénység. Bár még csak a bajnokság elején járunk, de ezzel 4 mérkőzésen 3 győzelemmel és 1 vereséggel 2. helyen áll ificsapatunk, amely azért mindenképpen meglepetés újonc létünkre, főleg ha azt nézzük, hogy a csapat többsége még jövőre is u17-es lesz. Két hét múlva az éllovas Aramishoz látogatunk.
U17, Kiemelt bajnokság, Nyugati-csoport,
Újpest FC-220Volt - Szilágyi DSE 5-4 (3-1)
Angyalföldi Sportközpont, 50 néző.
Újpest: Gyarmati - Baba, Dan, Móder, Szieber; cs: Hegedűs, Szilva, Balogh, Kovács, Kiss Á.
Vezetőedző: Póta Balázs
Gólszerzőink: Szieber (11., 19., 30., Hegedűs (14., 32.)
Jegyzőkönyv
U20: Junior csapatunk ezen a mérkőzésen talán először az esélyesség terhével lépett pályára, hiszen ellenfelünk eddig két meccsből kettőt veszített. Ennek megfelelő szellemben kezdtünk, már rögtön a mérkőzés elején érvényre is juttattuk győzelmi szándékunkat Szabó Tibor két gyors góljának köszönhetően a 3. és a 4. percben. A 8. percben Papp Dominik átlövés gólja már azt jelentette, hogy 3-0 ide. Ezt követően talán kicsit visszább vett a csapat - sajnos - amelynek az lett az eredménye, hogy szépített a veszprémi együttes. A második félidőben kapus cseréltünk, az eddig hosszú ideje sérüléssal bajlódó Dohány Dominik kapott lehetőséget. Ezt a játékrészt is jó szellemben kezdtünk a 24. percben Buzás László egy szép kombináció után gólt szerzett. A félidő derekán Ángyán Richárd is feliratkozott a góllövők közé. A meccs hajrájában gyakoroltuk az 5 a 4 elleni játékot is, több-kevesebb sikerrel ugyanis egy gólt kaptunk, igaz egyet még szereztünk is Csiki Gergely révén a meccs hajrájában, így 6-2-es papírforma győzelem született. U20-as csapatunk szintén 4 mérkőzésből 3-at nyert, ezzel pedig 3. helyen áll, de csak rosszabb gólkülönbsége miatt marad le a TFSE és az ELTE mögött.
U20, Kiemelt bajnokság, Nyugati-csoport
Újpest FC-220Volt - Szilágyi DSE 6-0 (3-1)
Angyalföldi Sportközpont, 50 néző.
Újpest: Tóth M. - Szabó T., Szücs, Buzás, Nagy T.; cs: Makó, Manhertz, Csiki, Ángyán, Papp, Rácz O., Szentgyörgyvölgyi, Dohány (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
Gólszerzőink: Szabó T. (3.,4.), Papp (8.), Buzás (24.), Ángyán (31.), Csiki 36.)
Jegyzőkönyv
Következő mérkőzések
Véget ért a bajnokság!
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
5 assziszt: Bozidar Simic
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai