Először kezdtünk győzelemmel az NB I-ben!
Kistarcsa - Újpest FC-220Volt 1-2 (0-0)
Gyáli Sportcsarnok, 150 néző. V: Kovács, Ibriksz, Karsai
Gól: Barabás (40.), ill. Nehéz (22.), Lucas (37.)
Az első félidőben óriási fölényben játszva számos helyzetet kidolgoztunk, Ricardo révén kapufáig is jutottunk, de végül a gól nem jött össze. Mindeközben a Kistarcsa behúzódott a kapuja elé, szinte az egész félidőt végig védekezte és csak egy-két alkalommal veszélyeztetett, Vámosinak talán csak egy védeni valója volt.
Aztán a második játékrész egy szép támadás végén Nehéz Krisztián góljával végződött, ami után többet kockáztattak a hazaiak, vehemensebben játszottak és össze is jött a 6. szabálytalanságuk. Igaz még ez előtt eldönthettük volna a meccset két üres kapus helyzetünk is adódott... A kisbüntetőt Lucas Moreira értékesítette, majd a hazaiak átálltak 5 a 4 elleni játékra, amelyből előbb mi szerezhettünk volna vezetést, majd a Kistarcsa 40 mp-cel a vége előtt szépített. 12 mp-cel a vége előtt Lucas kihagyta az újabb kisbüntetőt, így maradt egy pici izgalom a végére, de megtartottuk az egygólos előnyt, így 3 ponttal nyitottuk a bajnokságot.
Jövő hét hétfőn a bajnoki döntős Berettyóújfalut fogadjuk hazai pályán az UTE Sportcsarnokban a Szilágyi úton.
1. félidő
3.p: Ricardo húzott befelé jobbról, majd 7 m-ről a jobb kapufát találta el.
5.p: Horváth B. passzolt a lábak között Ricardo felé, de a labda elment brazil légiósunk mellett
6.p: Besnyő szúrta rá a labdát egy oldalberúgás után, de Vámosi szögletre ütötte a bal alsóba tartó labdát.
6.p: Béres lőtt ütemtelenül a balszélről, de Bohony szögletre mentett.
10.p: Suscsák a jobb oldalról lőtt arövidre, de Bohonyról kipattant a labda.
11.p: Bita lövését Vámosi szögletre ütötte.
12.p: Suscsák távoli lövése középre tart, Bohony kiütötte a labdát.
14.p: Horváth B. labdaszerzés után csak centikkel lőtt a bal alsó sarok mellé
14.p: Szép támadás végén Szeghy passzát Horváth Bedi középröl mellé bombázta.
16.p: Lucas lőtt szép csel után, majdnem átcsorgott a kapuson
17.p: Nehéz lefordulás után kapu mellê durrantott.
18.p: Lucas középre léc alá lőtt, a kapus szögletre tolta
2. félidő
22.p: Ricardo passzolt szélre, Lucas középreadását Nehéz 5 m-ről laposan lőtte a kapuba (0-1)
24.p: Méhes lövésébe Vámosi ért bele, szöglet
27.p: Suscsák fordult be, de a jobb sarokba tartó labdába még beleér a kapus, újabb szöglet.
28.p: Horváth Benedek cselezte be magát a 6-oson belülre, a kapus hátulról rácsúszott, a játékosunk eleszett, azonban nem következett büntető.
30.p: Méhes lépett ki és 8 m-es lövése a bal kapufa külső éléről pattant mellé
30.p: Bita sárga, Ricardot tartotta fel
32.p: Horváth B. éles szögből lőtt, a kapus szögletre paskolta az erős próbálkozást
33.p: Ricardo cselezte el magát a hatosunkon, de a hazaiak lövése nem talált kaput
35.p: Labdát szereztünk, Ricardo szemben a kapussal passzolt, de Suscsák nem jól vette át és az oldalhálóba lőtt
36.p: Gyors kontránk végén Suscsák lőtte középre a labdát, de nem talált embert pedig ketten is érkeztek
37.p: 10m-eshez jutottunk: Dohány állt a hazaiak kapujába, de Lucas lövése a felső lécről a gólvonal mögé vágódott (0-2)
39.p: 5 a 4-ben az ellenfél, labdát szerzünk, de Szeghy mellé pörget a saját hatosunkról, centik hiányoztak
40.p: Szépít a Kistarcsa, a hosszú kapufánál érkezett Barabás, még 40 mp! (1-2)
40.p: Újabb 10m-es, Lucas harcolta ki, de a bal kapufa mellé gurította a büntetőt
40.p: Még egy felívelés, kifejeljük oldalra, lepereg az idő. Megvan az első győzelem!
A hivatalos jegyzőkönyv itt érhető el.
Németh Péter mérkőzés utáni interjúja:
- Nagyon örülök, hogy győzelemmel kezdtük a szezont, ez óriási lökést adhat. Tudtuk, hogy nehéz lesz, tudtuk, hogy mire számíthatunk, készültünk, többnyire sikerült is megvalósítani a terveinket. Talán pont a gólunk után kezdtünk el kapkodni, lettünk idegesek. Ha abban a fázisban higgadtak maradunk, akkor előbb lezárhattuk volna a mérkőzést. Látszódik, hogy rengeteget kell még fejlődnünk, de a hozzáállás és a motiváció rendben van. Gratulálok a Kistarcsa csapatának, sok sikert kívánok nekik a folytatásban! Holnap még kielemezzük a teljesítményünket, de onnantól kezdve csak a Berettyóújfalu meccs lebeg a szemünk előtt. Szeretnénk meglepetést okozni...
Jövő hétfőn 23-án a bajnoki ezüstérmes Berettyóújfalut fogadjuk a Szilágyi úti UTE csarnokban.
Következő mérkőzések
Véget ért a bajnokság!
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
5 assziszt: Bozidar Simic
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai