U17-U20: Két remek meccs az ELTE ellen
NB I, Nyugati-csoport, 2.forduló:
U17: ELTE-BEAC - Újpest FC-220Volt 6-4 (3-3)
Gólszerzőink: Szilva Máté (2), Neumann Ádám (2)
U20: ELTE-BEAC - Újpest FC-220Volt 6-8 (3-3)
Gólszezők: Béres Dominik (4), Szieber Martin (2), Béres Roland, Rácz Kevin
Bár már múlt héten elkezdődött a kiemelt U17, U20-as bajnokság, a Kelen kérésére az U20-as meccset elhalasztottuk, az U17-re pedig végül nem jöttek el, így azt játék nélkül 3-0-val nyertük meg. Ma két remek meccset játszottak fiataljaink az ELTE-BEAC ellen, egy győzelem, egy vereség lett a mérleg.
U17: ELTE-BEAC - Újpest FC-220Volt 6-4 (3-3)
Gólszerzőink: Szilva Máté (2), Neumann Ádám (2)
Újpest: Hajzsel - Géczy, Neumann, Baráth, Szilva, cs: Bádonyi, Füstös, Boros
Edző: Sánta Attila
A félidő elején főleg a hazaiak domináltak, aztán egy szabadrúgásgóllal némileg talán váratlanul vezetés szerzett Sánta Attila csapata. Ezt követően meccsbe jöttünk és akár 2-3 gólos vezetésre is szert tehettünk volna, de kimaradtaz az órdító helyzete. Megfordította a meccset az ELTE, de középkezdésből egalizáltunk, majd ismét egy hasonló leosztású gólváltást követően 3-3-al vonultak döntetlenre a csapatok. A második félidő annyiban volt más az elsőhöz képest, hogy kevesebb helyzetet értékesítettünk abból a rengetegből ami volt, a hazaiak pedig két pontrúgással megszerezték a győzelmet.
Sánta Attila:
- Izgatottan vártuk, hogy végre tétmeccsen is sikerüljön felmérni hol is tartunk. Nem számíthattam teljes keretre, ennek ellenére rengeteg helyzetet - főleg kontrakat - tudtunk kialakitani. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak ma a srácok a jó erőkből álló ellenféllel szemben. Gratulálok a játékosaimnak sokat tudunk tanulni ebből a vereségből.
U20: ELTE-BEAC - Újpest FC-220Volt 6-8 (3-3)
Gólszezők: Béres Dominik (4), Szieber Martin (2), Béres Roland, Rácz Kevin
Újpest: Gyarmati - Béres D., Béres R., Balogh L., Baba, cs: Kövesfalvi (k) Rácz, Szieber, Erdélyi, Kovács, Streck
Edző: Németh Péter
Mindkét csapat jó erőkből állt, és nagy elánnal vetette magát bele a küzdelembe. A hazaiak szereztek vezetést, amelyet Rácz és Béres Dominik lövésével fordítottunk meg, de itt is döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A második játékrészt szenzációsan kezdtünk 6-3-ra is elhúztunk. Vészkapus játékra váltott át a hazai csapat, bár lőttek is belőle gólt, a kontrákból kaptak is, végül megérdemelten nyertünk. Első meccsén tehát győzelemmel mutatkozott be Németh Péter a csapat élén, pedig meglehetősen sok hiányzója lett az utolsó pillanatban.
Németh Péter:
- Egy nagyon jó erőkből álló ELTE-t sikerült szervezett játékkal legyőznünk, amihez gratulálok a srácoknak! Béni Zoli kollégámnak további jó munkát kívánok, jó látni, amit ő beletesz szeretett csapatába!
Következő mérkőzések
Véget ért a bajnokság!
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
5 assziszt: Bozidar Simic
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai