Értékes pontszerzés Nyíregyházán
NB I, Rájátszás, Alsóház, 5. forduló
A Stúdió Nyíregyháza - Újpest FC-220Volt 3-3 (2-2)
Nyírgyháza, Continentál Aréna, 100 néző. V:Futó, Apkó, Tiringer
Nyíregyháza: Szabolcsi - Varga, Kovács B., Caique, Maneca, cs: Petró (k), Ladányi, Krajnyák, Kovács G., Urr, Kovács E., Lakatos, Gyügyei, Bagdi
Vezetőedző: Lovas Norbert
Újpest: Kinics - Klacsák, Szeghy, Lipl, Harnisch, cs: Tyukász (k), Fasang, Szabó J., Szieber, Horváth Barna, Östör
Vezetőedző: Németh Péter
Gólszerzők: Maneca (10.), Lakatos (13.), Varga D. (33), ill. Klacsák (10.,13.) Östör (27.)
Sárga lap: Lipl (36.)
Piros lap: -
Jegyzőkönyv
Suscsák Máté, Horváth Benedek és Vámosi Marcell nélkül kellett felvennünk a mai mérkőzésen a "kesztyűt" a hazai pályán nagyon veszélyes Nyíregyháza ellen.
Mindkét csapat visszafogottan kezdte a meccset, túlságosan is biztonsági játékra törekedve. Ez a mieink szempontjából még érthető is volt hiszen be kellett osztania az erejét Németh Péter alakulatának. Egy-egy kapuralövést kivéve nagyobb helyzet sem alakult ki. A 10. percben aztán egy oldaberúgásból Manecát találták meg a hatoson belül centerben, aki lefordult Liplről és közelről a hálóba lőtt (1-0). A középkezdés után mi is oldalberúgással jöttünk, Lipl húzta le Klacsáknak aki messziről lövésre szánta el magát, a labda pedig utat talált a hosszú alsó sarokba (1-1). Nem kellett sokáig várni az újabb gólváltásra, bár ezúttal mi segítettük hozzá a hazaiakat. Öt a négy ellen támadhattunk és egy elkapkodott lövés pont Lakatos elé vágódott le, aki az üres kapuba emelt (2-1). Rögtön a középkezdés után néhány másodperccel szintén létszámfölényben Östör remek középre játszása találta meg Klacsák fejét, aki közelről a hálóba bólintott (2-2). A félidő hátralévő részében is sokat alkalmaztuk a vészkapus játékot, de csak helyzetekig jutottunk.
A második játékrész valamivel nagyobb iramban és lendülettel kezdődött, a hazaiak letámadtak, amelyből több kontrával is vezetéshez juthattunk volna, de Szabolcsi több remek védéssel is megmutatta, remek bravúrkapus. A 27. percben szintén 5 a 4-ben tartottuk a labdát, a Nyíregyháza kijött ránk, amelyet kihasználtunk, Lipl tört be az ellenfél védelemre, a szélen helyezkedő Östörhöz tálalt, aki kapásból a léc alá bombázott (2-3). A gól után Kinicsnek kellett több alkalommal is elsősorban lábbal védenie. A 33. percben Maneca készítette le center poszton a hatos vonalán a labdát Vargának, aki közelről egyenlített (3-3). A mérkőzés hajrája izgalmas volt, a hazaiak nagyon hajtottak a győztes találatért, a mieink pedig már igencsak elfáradtak a szűk létszám miatt, az utolsó percekben meleg pillanatokat éltünk át - igaz egy-egy kontrából komoly gólszerzési lehetőségeink is akadtak. Gól végül már nem esett, így igazságos pontosztozkodás született.
Most válogatott szünet következik, azt követően pedig folytatódik a rájátszás, számunkra a mögénk felzárkozó Nyírbátor ellen idegenben.
Németh Péter:
- Létfontosságú pontot szereztünk a jó erőkből álló Nyíregyháza otthonában, amiért nagyon büszke vagyok a játékosaimra! Sok feladatunk van a válogatott szünetben. Jókor jön most ez számunkra...
Következő mérkőzés:
22.(utolsó) forduló:
február 17. (hétfő)
Újpest FC - MFA
UTE Sportcsarnok,
20:00 óra
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 21 | 16 | +52 | 49 |
2 | Kecskemét | 21 | 15 | +32 | 46 |
3 | Nyíregyháza | 21 | 14 | +45 | 44 |
4 | Veszprém | 21 | 14 | +65 | 43 |
5 | Berettyóújfalu | 21 | 11 | +17 | 39 |
6 | Újpest FC | 21 | 11 | +11 | 35 |
7 | Aramis | 21 | 11 | -5 | 34 |
8 | Nyírbátor | 21 | 8 | -24 | 27 |
9 | MFA | 21 | 6 | -19 | 19 |
10 | DEAC | 21 | 5 | -4 | 19 |
11 | TFSE | 21 | 2 | -62 | 8 |
12 | Rubeola | 21 | 1 | -108 | 3 |
Házi góllövőlista 02.11.
16 gólos: Thiago Cardoso
12 gólos: Czerman Márk
10 gólos: Lucas Moreira
10 gólos: Hadzsi Máté
4 gólos: Kasza Dániel
3 gólos: Östör Martin
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Medveczki Máté
2 gólos: Milavecz Kevin
2 gólos: Vas Ádám
1 gólos: Kártik Zsombor
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Gólpasszok:
10 assziszt: Lucas Moreira
9 assziszt: Hadzsi Máté
8 assziszt: Thiago Cardoso
7 assziszt: Östör Martin
7 assziszt: Czerman Márk
3 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Kasza Dániel
1 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Vas Ádám
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Medveczki Máté
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
2010 - 2025.02.11. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 72/32 |
Östör Martin | 101/32 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Hadzsi Máté | 42/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Thiago Cardoso | 21/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Czerman Márk | 18/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai