Két fordulóval a vége előtt megnyertük az alsóházat
NB I., rájátszás, alsóház, 8. forduló:
MFA - Újpest FC-220Volt 3-6 (2-3)
Sport11 Sportcsarnok, 100 néző. V: Kovács G., Tamási, Kondákor
MFA: Boldizsár - Szabó D., Bencsik, Fábián, Tarpai; cs.: Gaylhoffer, Hunyadi, Pereszlényi, Módly D., Steiner, Bokor, Szabó B., Lőrincz
Vezetőedző: Tóth Szabolcs
Újpest: Tyukász - Klacsák, Horváth Barna, Östör, Horváth Benedek, cs.: Vámosi, Suscsák, Harnisch, Szeghy, Lipl, Medve, Neumann, Géczy
Vezetőedző: Németh Péter
Gólszerzők: Módly D. (9.), Tarpai (15.), Szabó B. (39.), ill. Horváth Benedek (1., 40.), Bencsik (öngól, 6.), Östör, (20.), Horváth Barna (22.), Suscsák (32.)
Sárga lap: Lőrincz (13.), Módly D. (25.), ill. Szeghy (17.)
Piros lap: -
Ezúttal az érettségire készülő Kinics Bálint kivételével mindenki Németh Péter rendelkezésére állhatott, de vezetőedzőnk továbbra is csak a lelátón foglalhatott helyet, így a kispad mellett az irányítás Harnisch Ákos mellett Kovács Balázsra hárult.
Nem a szokásos felállásban kezdett csapatunk és ez meg is lepte a hazaiakat. Horváth Benedek már az első percben megszerezte a vezetést, majd 6. minutumban újra az ő hathatós közreműködésével, de Bencsikről került a hálóba a labda, így gyorsan kétgólos előnyt szereztünk. (0-2)
Azonban a hazaiak visszajöttek a meccsbe Módly D. góljával, majd szabadrúgásból Tarpai egalizált. (2-2)
Hogy mégis mi menjünk vezetéssel a szünetre, arra a már 11. gólját szerző Östör gondoskodott, 5 a 4-es játékból szépen kijátszott akció végén. (2-3)
A második játékrész elején Horváth Barnabás lódult meg a jobb oldalon, majd 12 méterről a kapust meglepve bombázott a bal felsőbe. (2-4)
A félidő közepén Harnisch passzolt Suscsákhoz, aki parádés sarkalással már megnyugtató előnyhöz juttatta a csapatot. (2-5)
A hazaiak emberelőnyös játékkal próbáltak felzárkózni, de ez csak a 39. percben sikerült, ekkor Szabó B. maradt egyedül a kapunk előtt és nem is hibázott. (3-5)
De az utolsó percben megint jött Horváth Benedek és szép egyéni alakítás révén kialakította a végeredményt. (3-6)
Győzelmünkkel biztossá vált, hogy két fordulóval a vége előtt megnyertük az alapszakaszt és összességében a bajnokság 7. helyén zárjuk a szezont.
Németh Péter:
- Ma is jól helyettesítettek a padon, amiért köszönet jár Kokónak és Ákosnak! A 7. hely jelen helyzetünkben magáért beszél, gratulálok a játékosaimnak, és a stábnak! Mindenki jövőjét befolyásoló két mérkőzés következik.
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 6 | 6 | +19 | 18 |
2 | Veszprém | 6 | 5 | +15 | 16 |
3 | Berettyóújfalu | 6 | 3 | +7 | 10 |
4 | Újpest FC | 6 | 3 | +5 | 10 |
5 | Nyírbátor | 6 | 3 | +2 | 10 |
6 | Kecskemét | 6 | 3 | -2 | 9 |
7 | Nyíregyháza | 6 | 2 | +5 | 8 |
8 | Maglód | 6 | 2 | -9 | 7 |
9 | DEAC | 6 | 1 | 0 | 7 |
10 | Aramis | 6 | 1 | -3 | 5 |
11 | PEAC | 6 | 0 | -16 | 1 |
12 | MFA | 6 | 0 | -23 | 0 |
Házi góllövőlista 09.25.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.25. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai