Utánpótlás hétvége: Az Aramisnak játék nélkül kellett a 3 pont
Két korosztályban léptek pályára csapataink ezen a hétvégén a négy helyett. Az U11-ben két győzelmet aratott Tóviz Tamás csapata és bajnok lett - erről külön posztban emékezünk majd meg - az U15-ben pedig egy győzelem és egy vereséget gyűjtöttek a mieink. Elmaradt azonban az Aramis elleni U17-es és U20-as mérkőzés, mert nem sikerült megállapodni a budaörsiekkel mikor lehetne lejátszani a találkozót, így játék nékül 3-0-val győztek a zöld asztalnál...
U15, Budapest, B-csoport:
Újpest FC-220Volt - Kispest SE I. 4-12 (4-4)
G: Marcz (3), Szieber B.
Jegyzőkönyv
Remek első félidő után a második játékrészére érthetetlen módon visszaesett a csapat játéka és a vártnál kellemetlenebb, nagyobb vereséget szenvedtünk.
U15, Budapest, B-csoport:
Aramis SE - Újpest FC-220Volt 5-7 (2-3)
G: Brukner (2), Keszely (2), Hallay, Erdélyi Zs., Szieber B.
Jegyzőkönyv
Javítani szeretett volna a csapat a pénteki fiaskó után, amely sikerült is, pedig hiányzóink is akadtak ismét. Ennek ellenére szinte végig vezetve megérdemelt győzelmet arattak a mieink.
U17-U20:
A hétvégén került volna sor az Újpest-Aramis mérkőzésekre, amelyeket szerettünk volna vasárnap 18-21 óra között lejátszani, ám a vendégek nem mentek bele a találkozó időpontjába. A mérkőzés időpontjait már több 10 nappal a találkozó előtt feltöltöttük, ám az Aramis egy hét után sem hagyta még jóvá, vagy utasította el. A szövetség által kijelölt időpontban ugyanis nem volt szabad teremkapacitásunk. Többször is próbáltuk telefonon vagy e-mailen felvenni a kapcsolatot a vendégekkel, mindössze egyszer sikerült, három nappal a találkozó előtt csütörtökön, majd rá következő nap délelőtt, akkor az Aramis elnöke jelezte, hogy szeretnének játszani. Ezt követően azonban már egyik általunk felvázolt időpontot sem fogadta el a vendég csapat, pedig három verziót is felvázoltunk nekik, sőt péntek már a telefont sem vették fel... ilyen, az, amikor az Aramis játékszani szeretne, és nem a zöld asztalnál nyerni...
Program
NB I., 7. forduló
2023.09.29., péntek 18:30
MVFC Berettyóújfalu
-
Újpest FC-220Volt
Berettyóújfalu,
Pálfi István Rendezvénycsarnok
2023-2024. Tabella
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 6 | 6 | +19 | 18 |
2 | Veszprém | 6 | 5 | +15 | 16 |
3 | Berettyóújfalu | 6 | 3 | +7 | 10 |
4 | Újpest FC | 6 | 3 | +5 | 10 |
5 | Nyírbátor | 6 | 3 | +2 | 10 |
6 | Kecskemét | 6 | 3 | -2 | 9 |
7 | Nyíregyháza | 6 | 2 | +5 | 8 |
8 | Maglód | 6 | 2 | -9 | 7 |
9 | DEAC | 6 | 1 | 0 | 7 |
10 | Aramis | 6 | 1 | -3 | 5 |
11 | PEAC | 6 | 0 | -16 | 1 |
12 | MFA | 6 | 0 | -23 | 0 |
Házi góllövőlista 09.25.
5 gólos: Lipl Noel
4 gólos: Klacsák Bence
4 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Horváth Barnabás
1 gólos: Katona Noel
1 gólos: Bozidar Simic
1 gólos: Szieber Martin
Öngól: Érsek (Maglód)
Gólpasszok:
5 assziszt: Östör Martin
2 assziszt: Hadzsi Máté
2 assziszt: Klacsák Bence
2 assziszt: Horváth Benedek
2 assziszt: Horváth Barnabás
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Bozidar Simic
1 assziszt: Lipl Noel
NBI összesített góllista
2010 - 2023.09.25. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 70/53 |
Horváth Benedek | 62/37 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Harnisch Ákos | 57/22 |
Klacsák Bence | 38/21 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Östör Martin | 54/16 |
Lipl Noel | 36/14 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai