Gémesi Gergő érkezett az Újpest kapujába
A még mindig csak 18 esztendős, de már a felnőtt válogatott keretébe is meghívót kapó Gémesi Gergő az Újpest Futsal legújabb igazolása. A Dunakeszi nevelésű futsalos az elmúlt télen igazolt az Aramis SE csapatába, ahol stabil kezdő játékos lett, sőt az U19-es utánpótlás válogatott elsőszámú kapusává is vált egy évvel fiatalabb kora ellenére. A belgák elleni tavaszi vb-pótselejtezőre pedig Turzó József szövetségi kapitánytól, mint harmadik számú kapus meghívót kapott a felnőtt válogatott keretébe is. Kétségkívül a korosztálya egyik legjobbjának tartják, és nagy előnye, hogy védései mellett lábbal is kitűnően helytáll a pályán, így 5 a 4 elleni játékban, labdakihozatalban is nagy hasznára válhat majd a játéka Tony Safar vezetőedzőnek.
A fiatal játékos így fogalmazott első újpesti nyilatkozatában:
„Nagyon örülök, hogy Újpestre kerültem, nem tagadom Tony Safar hívó szava sokat nyomott a latban, hiszen ő nevelőedző is számomra. Kiskorom óta egyengeti a futsal pályafutásomat, tőle tanultam a legtöbbet erről a sportágról.Nagyon bízom benne, hogy sikerül tovább fejlődnöm, beverekednem magam itt is kezdő kapusnak és természetesen nagy célom bekerülni a válogatottba is.”
Gémesi Gergő 2+1 éves szerződést kötött az Újpesttel és a15-ös mezszámot választotta. Érdekesség egyébként, hogy a másik utánpótlásválogatott kapus Kinics Bálint szintén klubunk játékosa. Velük együtt összesen négy a tavalyi U19-es válogatottban alapembernek számító játékosunk lesz a következő évekre.
Következő mérkőzés
VÉGE A BAJNOKSÁGNAK!
A 2025-2026-os szezon az augusztus 8-11-i hétvégén kezdődik
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.05.26. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Lucas Moreira | 83/40 |
Östör Martin | 111/39 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 53/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 29/21 |
Thiago Cardoso | 32/19 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | ||||
2 | Kecskemét | ||||
3 | Veszprém | ||||
4 | Nyíregyháza | ||||
5 | Berettyóújfalu | ||||
6 | Újpest FC | ||||
7 | Aramis | ||||
8 | Nyírbátor | ||||
9 | DEAC | ||||
10 | MFA | ||||
11 | PEAC | ||||
12 | Maglód |