Utánpótlás hétvége: 5 korosztály 9 meccs
Nagyüzem volt a hétvégén, minden korosztályban képviseltettük magunkat, így az U9, U11, U13, U15, U17 és az U19-es csapatunk is pályára lépett. A legkisebbek jártak legkevsébé sikerrel, az U11-ben egy győzelem, egy vereség, az U13-nál csakúgy, az U15-ben azonban nem volt sikereélményünk. Ezekben a korosztályokban ezek voltak a záró fordulók az őszi-tavaszi szezonos bajnokságban. Mostantól a téli kupák veszik majd kezdetüket. Nem hibázott viszont az országos bajnokságban szereplő U17-es és U19-es csapat, mindketten nyertek a Rubeola ellen és továbbra is dobogón állnak.
U9, Budapest, 1.csoport
Simon Alapítvány - Újpest FC-220Volt 5-0
Újpest FC-220Volt - Fenomenon FC UPSE 0-5
Edző: Erdélyi Gergő
Jegyzőkönyv
Ez egy újonnan induló korosztályunk, ahol a szezon folyamán vegyes eredményekkel szerepeltünk, a legutóbbi torna sem sikerült teljesen jól, ám ennek ellenére kitartóak vagyunk a srácokkal együtt!
U11, Budapest, 1.csoport:
Újpest FC-220Volt - REAC 7-1
Gólszerzőink: Grünfeld (4), Ignácz (2), Szalai
Bp.Honvéd SE - Újpest FC-220Volt 6-4
Gólszerzőink: Grünfeld (3), Szalai
Edző: Erdélyi Gergő
Jegyzőkönyv
Ebben a korosztályban két mérkőzéssel zárult a torna, összességében pedig remekül szerepeltünk idén ősszel. Első helyen telel Erdélyi Gergő csapata.
U13, Budapest, 1.csoport, 4.fordulóból elmaradt mérkőzés:
Carvalho BLAUSE - Újpest FC-220Volt 7-4 (2-1)
Gólszerzőink: Prém (2), Izsó (2)
Edző: Tóvizi Tamás
Jegyzőkönyv
U13, Budapest, 1.csoport, 9.forduló:
Újpest FC-220Volt - Kistarcsa 14-1 (3-1)
Gólszerzőink: Tóth-Bozsó (4), Somogyvári (4), Miklós (2), Fábirán (2), Budinszki
Edző: Tóvizi Tamás
Jegyzőkönyv
Egy elhalasztott meccsel és egy soros fordulóval folytatódott az U13-as korosztály bajnoksága. Egy elmaradt mérkőzés itt vár még a fiúkra a napokban. Ebben a bajnokságban 2. helyen telel fiatal csapatunk!
U15, Budapest, 1.csoport, 9.forduló:
Újpest FC-220Volt - Fenomenon 1-7 (1-3)
Gólszerzőink: Bálint
Edző: Tóvizi Tamás
Jegyzőkönyv
Bár az utolsó mérkőzés nem sikerült, mégis jól szerepeltünk ebben a korcsoportban is, ugyanis harmadik helyen fejeztük be az őszi szezont.
U17, MLSZ, 10.forduló:
Újpest FC-220Volt - Rubeola FC 2-1 (1-0)
Újpest: Vörösmarty - Erdélyi Zs., Mészáros, Bedő, Adamcsek, cs: Felföldi, Lőrinczi, Pataki
Gólszerzőink: Erdélyi Zs., Mészáros B.
Edző: Sós László
Jegyzőkönyv
Folytatta remek szereplését U17-es korosztályunk. Ezen a mérkőzésen jóval könnyebb győzelmet is aradhattak volna a fiúk, de a helyzetkihasználással gondok adódtak. Azonban így is mindent dícséretet megérdemelnek, mert hetek óta kis létszámban hozzák a pontokat! 2. helyen állunk a tabellán!
U19, MLSZ, 10.forduló:
Újpest FC-220Volt - Rubeola FC 8-3 (3-2)
Újpest: Hajzsel - Géczy, Neumann, Szieber, Kovács B., cs: Szakács (k), Füstös, Csitári, Szilva, Cotirlan, Erdélyi, Baráth
Edző: Sós László
Gólszerzőink: Géczy (2), Kovács B. (2), Szilva (2), Szieber, Erdélyi G.
Jegyzőkönyv
Esélyeshez méltóan szerepelt U19-es csapatunk is, a második félidőre pedig igazán kinyílt a gólzsák is és magabiztos győzelmet arattunk. Harmadik helyen állunk a tabellán!
Következő mérkőzések
Véget ért a bajnokság!
2023-24. Play-off
Férfi Futsal NB I Alsóházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Nyírbátor | 10 | 18 | +14 | 34 |
2 | Aramis | 10 | 13 | +2 | 20 |
3 | MFA | 10 | 7 | +6 | 17 |
4 | Újpest FC | 10 | 11 | -5 | 15 |
5 | PTE-PEAC | 10 | 7 | -7 | 15 |
6 | Maglód | 10 | 5 | -10 | 9 |
Hozott pontok: Nyírbátor 7, Újpest 5, Aramis 4, PEAC 3, Maglód 2, MFA 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
2023-24. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 21 | +74 | 63 |
2 | Berettyóújfalu | 22 | 15 | +52 | 48 |
3 | Veszprém | 22 | 14 | +35 | 45 |
4 | Kecskemét | 22 | 14 | +26 | 44 |
5 | Nyíregyháza | 22 | 12 | +31 | 39 |
6 | DEAC | 22 | 8 | +13 | 30 |
7 | Nyírbátor | 22 | 9 | -11 | 28 |
8 | Újpest FC | 22 | 8 | -14 | 28 |
9 | Aramis | 22 | 8 | -22 | 26 |
10 | PTE-PEAC | 22 | 3 | -67 | 12 |
11 | Maglód | 22 | 3 | -52 | 11 |
12 | MFA | 22 | 2 | -65 | 7 |
Házi góllövőlista 05.06.
31 gólos: Lipl Noel (10)
19 gólos: Horváth Benedek (10)
16 gólos: Östör Martin (5)
12 gólos: Hadzsi Máté (7)
8 gólos: Harnisch Ákos (4)
6 gólos: Klacsák Bence (1)
5 gólos: Bozidar Simic
4 gólos: Horváth Barna (2)
4 gólos: Kovács Benjámin (3)
2 gólos: Katona Noel
1 gólos: Cotirlan Máté
1 gólos: Szieber Martin
1 gólos: Neumann Ádám
Öngól: Érsek (Maglód), Haász (Kecskemét), Sánta (Nyírbátor)
Gólpasszok:
15 assziszt: Östör Martin (8)
14 assziszt: Horváth Benedek (6)
13 assziszt: Lipl Noel (7)
8 assziszt: Harnisch Ákos (3)
6 assziszt: Hadzsi Máté (2)
5 assziszt: Bozidar Simic
6 assziszt: Klacsák Bence (4)
4 assziszt: Kovács Benjamin (2)
4 assziszt: Horváth Barnabás (1)
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Géczy András
1 assziszt: Gémesi Gergő
1 assziszt: Szenyán Roland (1)
(Zárójelben a rájátszásban elért pontok)
MAGYAR KUPA
Gólok:
4 gólos: Harnisch Ákos
3 gólos: Horváth Benedek
3 gólos: Östör Martin
1 gólos: Hadzsi Máté
Öngólos: Hegyi, Szabó, Korompay (TF)
Gólpasszok:
3 assziszt: Harnisch Ákos
2 assziszt: Gémesi Gergő
2 assziszt: Horváth Benedek
1 assziszt: Östör Martin
1 assziszt: Katona Noel
1 assziszt: Lipl Noel
1 assziszt: Hadzsi Máté
1 assziszt: Klacsák Bence
NBI összújpesti góllista
2010 - 2024.05.06. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Östör Martin | 80/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Lucas Moreira | 53/22 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Ricardo Lineker | 21/13 |
Hadzsi Máté | 21/12 |
Horváth Barnabás | 61/12 |
Szeghy Szabolcs | 60/12 |
Poncok Csaba | 25/11 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai